Mit mutat az arculat és hogyan használjuk

 “…az a kép örökre az emlékezetembe vésődött”

El tudja magát képzelni, amint megjelenik vörös estélyi öltözetben és sáros, zöld tornacipőben az Operabálon? Látja már az Önre szegeződött, majd elkapott tekinteteket, hallja már a suttogást? Rendben. Most lecserélheti és cipőjét. Érzékeli a különbséget? Akkor felébredhet.

Most pedig mutatkozzunk be egymásnak! Kezet rázunk, egymás szemébe nézünk, és névjegyet cserélünk. Önre nézek és a névjegyére. Összehasonlítom.  Kitalálom, kivel beszélgetek, hova tartozik, mit képvisel, mit várhatok Öntől. Igényes vagy unalmas, barátságos vagy rideg. Egyszóval, mit üzen az az apró kis papírdarab, amit a kezembe vettem. Segíti Önt, vagy hátráltatja? Mert minden eszköz, amit munkánk során használunk, ugyanúgy beszél rólunk és mindarról, amit végzünk, mint mi saját magunk.

Ha itt szeretném befejezni, akkor pusztán annyit tennék hozzá, hogy tessék, hát erről van szó, éppen ez az arculat. De mivel éppen most kezdem, ezért azt mondom: Tessék, pont erről szól az arculat!

Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre kapnak választ cége munkatársai, hogy soha többet ne érezzék “nincs is közöm hozzá.”

Beszéljük meg, Önnek mire van szüksége! Kérjen ajánlatot vagy konzultációs időpontot…

Görög Mása

Tel.: +36 70 314 1936

e-mail: gorogmasha@gmail.com

 

Share